VIDOVSZKY László 1944-ben született Békéscsabán. Zeneszerzői tanulmányait 1959-ben kezdte a Szegedi Konzervatóriumban Szatmári Géza vezetésével, majd 1962-67 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, Farkas Ferenc irányításával. 1970-71-ben Párizsban a Groupe des Recherches Musicales kurzusát valamint Olivier Messiaen zeneszerzés óráit látogatta.

1970-ben egyik alapítója volt az Új Zenei Stúdiónak, melynek az óta is aktív tagja, zeneszerzőként és előadóként egyaránt.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében 1972-84 között zeneelméletet tanított. 1984-89 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Zenei Tanszékét vezette, míg 1996-2000-ig az újonnan alapított Művészeti Kar első dékánja volt ugyanezen az egyetemen. Ezzel egy időben, 1999-től zeneszerzést tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, emellett jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Médiális Művészetek Intézetének is vezetője.

Műveit számos kortárszenei fesztiválon játszák: Aspen Zenei Fesztivál, Huddersfield Kortárszenei Fesztivál, ISCM Világzenei Napok, Kuhmo Kamarazenei Fesztivál, Salzburg-i Fesztivál, Varsói Ősz Fesztivál, stb.
Szerzeményei a  Hungaroton valamint az Editio Musica Zeneműkiaadó gondozásában jelentek meg.

VIDOVSZKY László