Making New Waves 2007

Valaki egy történetet mesél. Magának, vagy valaki másnak. Teljesen lényegtelen. Ami lényeges, az a vágy, hogy történetet meséljen. A szükség! A történet önmagában is...
A PASAKA szövege az indiai mitológia különböző részein alapul – a világ teremtésén, az éjszaka teremtésén, a halál születésén...

(Vykintas Baltakas)

1961. április 12-én Gagarin elsőként hagyta el, és repülte körbe a Földet egy űrkabinban. A tizenhét éves Eötvös Péter ekkor komponálta a Kozmoszt annak az élménynek a hatására, hogy "Gagarin űrrepülésével a világ hirtelen kinyílt, és határtalannak tűnt" számára.

A kompozíció egy zenei "ősrobbanással" indul, melyet sorban követnek a világegyetem kialakulásának stációi és epizódjai. A háromszoros fortéban megszólaló hosszú trilla az "univerzum oszcilláló tengelye", ami a mű folyamán egyre tágul, majd zsugorodik. "Üstökösök" hatolnak át a zenei téren, csillagalakzatok formáját idéző akkordok és lefelé haladó "aszteroid-skálák" kíséretében. Elhalad előttünk egy "naprendszerek között lebegő űrhajó", majd a zene "meteoritfelhőbe" keveredik.

Eötvös a zenei űrutazást kétszer is megszakítja Bartók Az éjszaka zenéje c. művéből vett, rövid idézetekkel. Végül a mulandóság bizonyossága a kozmikus örökkévalóságot is hatalmába keríti – a darab egy negyed másodperccel az "újabb ősrobbanás" előtt véget ér.

"A humor minden művemben jelen van. Ez egyfajta világnézet és életfelfogás. A tragikus, drámai pillanatokban a humor jelenti a túlélést. Ez egy olyan magatartásforma, amellyel találkozhatunk Shakespeare-nél meg Beckettnél is. Úgy érzem, hogy nálam is minden pillanatban jelen van."

(Eötvös Péter)

A zongorát egy elektronikus árnyékszólam követi, amely az eredeti dallamhoz képest 24 másodperces késéssel, kánonszerű visszhang formájában jelentkezik. A visszhang azonban kissé szokatlanul viselkedik, mivel kicsit gyorsabban halad, mint a zongorista eredeti játéka, ezért a két szólam között negyedhangnyi elhangolódás keletkezik, amely váratlan, érdekes hangmagasságbeli súrlódásokat eredményez.
A darab alatt nem változik az eredeti beállítás. Azonban az elektronikus dallamárnyék gyorsabb mozgása következtében a szólamok közötti 24 másodperces időeltolódás folyamatosan csökken. A kezdet szélsőséges tágasságát követően a két szólam – egész közeli kapcsolatba bonyolódva – a darab végére majdnem összetalálkozik.

(Johannes Kretz)

Florian Hoelscher megrendelésére, világpremier

A "KlangLogBuch" egy eddig még befejezetlen ciklus, amely egymástól különböző kultúrák és társadalmak zenei szemléletét és rítusait jeleníti meg. Célja nem egy objektív vagy egy komplett etno-zenei katalógus elkészítése volt. A zeneszerző önmagával kísérletezik belehelyezve magát szinte találomra kiválasztott kultúrák és igen szokatlan kondíciók közé, és az ily módon szerzett élményeit a ciklus kompozícióiba kondenzálja.
A "ponso no tao", a ciklus első darabja többhetes (a taipei Gazdasági és Kulturális Iroda által támogatott) tanulmányút során, különböző tajvani bennszülött törzseknél (Yami, Paiwan, Peinan, Bunun, Toroko és Ami) folytatott kutatás eredménye.
Ezek az ausztronéz eredetű kis népek mindegyikét speciálisan önálló zenei stílus jellemzi. Az éneklés arrafelé nem csupán kulturális vagy folklorisztikus tevékenység, hanem az élet szerves része, ami minden esetben rituálékhoz vagy a mindennapok tevékenységeihez kapcsolódik.
A projekt tudományos része különböző énekstílusok felvételével kezdődött, amely elsősorban a hang artikuláció finomságaira, a hangképzésre, a hangzások kialakítására és a hangmagasságok összekötésének módozataira összpontosított. Az énekesekkel készített interjúk szintén sokat segítettek az élettel és a zenével kapcsolatos gondolkodásmódjuk megértésében. A felvételekről később egy kifejezetten erre a projektre tervezett szoftver segítségével készült elemzés.
A projekt kompozíciós részéhez hozzátartozott egy olyan számítógépes modell paletta kidolgozása, amely a felvételek alapján új hangzás-nyelvezetet kialakítva összeköti, és egymás mellé helyezi az ázsiai hangartikuláció gazdag módozatait a zongora jellegzetességeivel, az egyik legeurópaibb hangszer kontrasztáló hatású, egyenletes hangolásával.
A törzsek tér és idő érzékelése, amely erősen különbözik a nyugat-európaitól, erősen befolyásolták a hang formálását és térbeli leképzését ebben a darabban.
A ciklus második darabja, a "plenty o’ nothing" az észak-amerikai jelenségre és a kontinens zenei kincseire fókuszál. A mű George Gershwin "Porgy és Bess" egyik dalára idézi, amelyben a gazdagság és az értékek kérdése kerül "megvitatásra" meglehetősen együgyű, de mégis humoros módon. A "hangartikuláció észak amerikai paradigmáinak" nevezhető töredékek interakcióba kerülnek, és konfrontálódnak a zongorával, és a térben speciális topológia-halmazok szerint helyezkednek el.

(Johannes Kretz)

Egy jól előadott zongoradarab fizikai élvezetet eredményez. Ilyen hangzó-motorikus gyönyörforrás gazdag lelőhelye számos dél-szaharai kultúra. Az ugandai xilofón-együttesek polifón játéka, a zimbabwei lamellofon zenészek, a Közép-Afrikai Köztársaság, Malawi, Kamerun és számos más régió zenei stílusai inspiráltak arra, hogy a zongorán hasonló technikai lehetőségeket keressek. Két szempontot tartottam fontosnak: az egyik, az európaitól független metrikus gondolkodásmód, a másik, olyan illuzórikus és ritmus – hallható, de nem eljátszott – dallam alakzatok lehetősége, amelyek két vagy több valós hang kombinációjából keletkeznek (Mauritz Escher "képtelen" perspektíváihoz hasonlóan).
Én magam csak a mozgás afrikai ideáját használom, nem a zenét. (...)
A geometria (a topológia motívum-deformációja, és a fraktál-geometria önhasonló formái) szintén ösztönző erővel hatott rám, amit Benoit Mandelbrotnak és Heinz-Otto Peitgennek köszönhetek. És csodálattal adózom Conlon Nancarrownak! Az "Etüdök gépzongorára" c. művéből tanultam a ritmikai és matrikai komplexitást. Ő mutatta meg, hogy milyen kifinomultan összetett ritmikus-zenei világ rejlik azokon a korlátokon tól, amelyeket mindeddig elfogadottnak tekintettünk a "modern zenében".
A jazz-zongoristáknak is hálával tartozom, mindenek előtt Thelonious Monk és Bill Evans zeneköltészetének. Az Arc-en-ciel (szivárvány) című etűdöm, majdnem jazz. A Fém magyar szó "fényesebb" utalásrendszerrel rendelkezik (mint pl. az angol metal - fordító), hiszen a fény magyar szó jelentése és hasonló hangzása komoly hatással van rá.

"Minden hatás ellenére, amely engem ért, etűdjeim nem nevezhetőek sem chopini, sem debussyi, sem pedig afrikai vagy jazz-zenének, netán matematikai konstrukciónak. Nem avantgárd, nem tonális és nem atonális művek. Virtuóz zongora-darabok; etűdök, mind pianisztikus, mind zeneszerzői értelemben. Egyszerű gondolatcsírából növekvő organizmusként jutnak el a bonyolultság magas fokáig."

A Klavierstück I-XII című zongoradarabokat, a "rajzokat", ahogy egyszer maga a szerző nevezte őket, Stockhausen 24 és 33 éves kora között komponálta. Ebben az időszakban olyan témák foglalkoztatták, mint az elektronikus és pontszerű zene, a zene térbeli szerepe, az aleatória, a csönd, a zaj... Stockhausen ismertségéhez vezető útján, az ún. úttörő korszakban –– amikor nagy hatással volt rá Schoenberg dodekafóniája, Messiaen zenei anyagkezelése és Webern konzekvens struktúrálása – alapjaiban értelmezte újra a zenei elemeket és a köztük létrejövő viszonylatokat.
A zenei elemek mérhetővé paraméterekké, számokká, táblázatokká való átalakítása lehetővé tették számára, hogy egy eddig ismeretlen racionalitásfokú zeneszerzői rendszert alakítson ki.
Célja harmóniailag teljesen koherens művek létrehozása volt, amelyekben az anyag és forma minden szintjét áthatja az arányok szériáinak és azok leszármazottainak egységes eredete.